Fürdőszoba szagmentesítés

Fürdőszoba szagmentesítés

Benyitni a fürdőszobába, hogy odabenn bűz terjeng nem éppen kellemes érzés. Olyan ez, mint a fájdalom, az ember egy darabig és még az után is tűri és még egy kicsit elviseli, és csak később jelentkezik valamelyik gyógyítónál. Nos, abban az esetben, amikor a bűz időről időre érezhető érdemes azonnal a duguláselhárítás ügyeletre telefonálni: minél előbb sikerül felszámolni a hibát, annál kevesebb belső méregbe kerül, annál kisebb a nagyobb baj kockázata és higgyék el, a lehető legolcsóbb megoldás ez. Amikor már a dugulás, a csővezeték eltömődés vagy a csatlakozások szétcsúszása akuttá válik a baj sokkal nagyobb is lehet. Annál pedig nem kell nagyobb kár, hogy a szennyvíz elárassza az egész fürdőszobát, vagy adott esetben kicsordogáljon a lakás többi részébe.

A fürdőszoba szagmentesítése a duguláselhárítás-ügyelet feltárcsázásával kezdődik. Még akkor is, ha közben kiderül, hogy a baj akár gyorsan is orvosolható. A duguláselhárítás-ügyeletet reggel, délben és akár éjszaka is elérhetik. Munkatársain szakszerű tanácsokat is adnak. Azt persze ne várja senki, hogy telefonon is meg lehet javítani egy fürdőszobai dugulást, kisebb-nagyobb segítséget, gyorsan alkalmazható kármentesítéshez ötletet biztosan tudnak adni szakavatott munkatársaink.

Tegyük fel a csatornaszag az egyik padlóösszefolyóból ered, ahonnan a lezúduló szenny kiszippantotta a bűzzáró vizet. Azt hinnék, ritkán fordul ilyen elő, pedig a duguláselhárító szakemberek nap mint nap találkoznak nem megfelelően szerelt szennyvízvezetékkel. A csővezeték szerelők azt gondolják, a víz úgy is elfolyik, minek szellőző? Pontosan azért, mert ahogy a szennyvíz nekilódul az emeletről, szippantja magával a bűzzárakban lévő folyadékot. Ahol pedig „elfolyik” a kellemetlen csatornaszagot elfedő „vízkupak”, ott aztán a csatorna minden szagárnyalata előfordul: a büdöstől a rettenetesen otromba vécészagig. Szagolhat ide, szippanthat amoda a háziasszony, ha nem gyakorlott, nehezen fogja megtalálni a hibát. A duguláselhárító ügyeleten azonban szívesen segítenek a fürdőszoba szagmentesítésében, ha csak ennyi a baj.

 

A szennyvízvezeték szerelésben jártas munkatársunk nyilván megkérdezi majd, hogy az összefolyónál hallja-e, ha másutt lehúzzák a vécét, vagy egy másik helyiségben erősen megnyitják a csapot, ha igen akkor talán az is megoldja a bajt, ha a fürdőszobai összefolyóba néhány pohár vizet töltenek, esetleg a fürdőkád zuhanyával telelocsolják. Bármennyi víz belemehet: jó esetben az összefolyónak az a feladata, hogy a kifröccsent, kilocsolt fürdővizet összegyűjtse, elvezesse. De egy csőtörésnél is nagy segítséget jelent, hiszen beleömölhet a szétáradó víz. A fürdőszoba szegmentesítésre később is szükség lehet, mert amelyik szennyvízrendszert helytelenül építették meg, az máskor is kiszippantja a vizet bűzzárókból. És ne csak a padlóösszefolyókra tessék gondolni. Bűz akkor is lehet a fürdőszobákban, ha mosdólefolyó bűzzárója ürül ki, esetleg a fürdőkáddal járhatnak hasonlóan. Érdemes tehát jól körülnézni. Majd hogy nem a házilagos duguláselhárítás egyik praktikája, ha nem csak a szennyvízvezeték eltömődését keressük, hanem bűzzárakat ellenőrizzük.

A fürdőszoba szagmentesítés azonban nagyon sok esetben nem oldható meg ilyetén egyszerűen. Tegyük fel egy korábbi szennyvízcső dugulás miatt gyakran használták a pumpát. Egy pumpa, egy lökés, még egy pumpálás még nagyobb erő, annak érdekében, hogy az a fránya dugulás elmozduljon a helyéről. A nagy vízerő kifejtés nyomán elfordulhat, hogy a tömítések elmozdulnak a helyükről. Szerencsétlen esetben akár a csatlakozás is szétcsúszhat. A csőkötés, ami egyszer elvándorol a helyéről biztosan nem illeszkedik majd vissza magától. Ahol pedig szétvált a szennyvízvezeték, ott kifolyik a szenny, kitódul a szennyvízcső „lehelete” vagyis a csatornabűz. Ilyenkor nincs más megoldás, hívni kell a duguláselhárítást.

Éjjel, nappal a rendelkezésükre állunk. Ha csupán fürdőszoba csatornaszagot tapasztalnak, akkor is hívják a duguláselhárítás ügyeletet, akár éjszaka is. A lehető leggyorsabban sietünk majd a helyszínre, és ha valóban szükség van ránk, akkor természetesen kiszállási díjat sem számítunk fel. Hívhatnak bennünket Budapestről, a főváros környékéről vagy az ország bármely pontjáról. Munkatársaink szakszerű tanácsadással, gyors segítséggel várják a duguláselhárítás miatt telefonálók hívását. Igyekszünk a legkorszerűbb, leghatékonyabb gépeket használni, hogy minél gyorsabban felszámoljuk a csatornaszagot, megjavítsuk a csőtörést vagy a szétcsúszott, eltörött szennyvízvezetéket, és így megkíméljük a sokkal nagyobb kártól.