Szennyvízcső gyökértelenítés

Szennyvízcső gyökértelenítés

Csatornaszag abból adódhat, ha valahol szétcsúszik a szennyvízvezeték csatlakozás. Magától persze ez ritkán fordul elő, azonban a talaj mozgása, ülepedése miatt időnként találkozunk ilyenekkel is. A leggyakrabban a nem megfelelő szennyvízvezeték elhelyezést, szerelést, lefektetést kell ezért okolni. Nem elég a szennyvízrendszert precízen megtervezni, a kivitelezésnek is szakavatottnak kell lennie, különben rövidebb, hosszabb idő múlva szinte biztosan bekövetkezik a baj.

A csővezetéknek ugyanúgy alapokat kell építeni, mintha kisebb épületről lenne szó. Megannyi húsz-harminc évvel ezelőtt épített házhoz hívják a duguláselhárítás ügyeletet, mert a ház szennyvíz gerincvezetéke megsüllyed, szétcsúszik és aztán a szennyvíz alámossa az egészet, kész a baj. Ha a csővezeték megsüllyedése miatt szétcsúszik a kötőelem, akkor a homok, föld könnyedén becsorog a szennyvízvezetékbe, egy idő után pedig eltömíti a csövet és lehet az egészet kibontani, újjáépíteni.

Az egyik megoldás természetesen a szennyvízhálózat rendszeres ellenőrzése. Ha tanácsolhatjuk, a csővezeték vizsgálatot legalább évente meg kell ismételni, így lehet viszonylag biztonságban a lakóközösség vagy a háztulajdonos. „Csodák” azonban így is történhetnek. Több évtizedes duguláselhárítási gyakorlatunkban a legkülönbözőbb módjait láttuk már a vezeték eltömődésnek, az egyik ilyen, amikor a szennyvízcsövet a gyökerek teszik tönkre. A gyökerek ellen pedig egyik tervező sem tehet, sőt azt kell mondani, hogy a kivitelező sem hibáztatható azért, hogy öt, huszonöt évvel később egy testes fa gyökerei elérték szennyvíz főcsővezetéket. Ki gondolta volna, hogy kis ipari csarnok mellett úgy megnő majd a nyárfa, hogy a gyökerei körülveszik a szennyvízvezetéket. Pedig igen gyakran előfordul ehhez hasonló. A gyökérnek sem lehet az mondani, hogy légy szíves menj másfelé, amikor éppen a műanyag csővezeték irányában akar terjeszkedni.

Évek alatt aztán a gyökerek körülfonhatják a csövet, előbb csak „megölelik”, később azonban már akár útban is lehet a szürke vagy narancssárga cső. Ilyenkor ugyanaz történik, mint a rosszul alapozott szennyvízcsövek esetében, vagyis hiába építik meg jól, hiába szerelik megfelelően a csatlakozásokat, a gyökér elmozdítja, vagy rosszabb esetben elrepeszti, betöri a csővezetéket. A nyíláson azután a törmelék, föld bejuthat a szennyvízcsőbe, nagyon gyorsan duguláshoz vezet és higgyék el pillanatok alatt szükséghelyzetet teremt.

A régi, eternit szennyvízvezetéket ilyenkor úgy szoktuk megjavítani – ahol természetesen erre megvan a lehetőség, hogy műanyag csővel kibéleljük a hálózatot és mehet minden tovább. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rosszaságot okozó gyökérzetet meg kell sarabolni, hiszen a későbbiekben is gondot okozhat a szennyvízvezetéknél. Nem kerülhető meg ilyen esetben a csővezeték kamerás átvizsgálása sem, hiszen nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora károkat okozott a gyökérzet, ha a csővezeték valamely részénél nem állítjuk helyre, akkor ugyan ott vagyunk ahol a part szakad.

A tanácsunk az lehet, hogy ha baj van, vagy csak feltételezik, hogy veszélyben a szennyvízvezeték, hívják a duguláselhárítás ügyeletet Ürömről, Budakalászról, Vecsésről, Solymárról, Nagykovácsiból, Budakesziről vagy, Gyálról. Elérnek bennünk a sátoros ünnepek bármely napján, szombaton vagy vasárnap. Munkatársain nemcsak szakszerű tanácsokkal, de a legkorszerűbb duguláselhárító, akár ipari berendezésekkel rendelkeznek. Bevetik az évtizedes tapasztalataikat is annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meg tudják javítani a szennyvízhálózatát, elhárítsák a dugulást és önök minél gyorsabban ismét igénybe tudják venni azt, ami minden hétköznap a legtermészetesebben tudtak használni.

Kiszállási díjat nem számolunk fel, és bizton számíthatnak arra, hogy a garanciát is vállalunk a munkánkra, akár milyen különleges, nehéz és sok munkával járó feladatot hajtottunk is végre. Bízzák a duguláselhárítást szakemberekre Budapesten vagy az ország bármely pontján: duguláselharitasugyelet.hu, a megbízható segítség!